Mielőtt útra kelsz… - Útravaló kivándorlóknak – 1. rész
Hogy most induló sorozatunkban valóban olyan jelenségekről olvashat az érintettek nem csekély köre, amelyeket egy bevándorló átél, arra garancia, hogy a szerző, aki maga is egy másik országban kezdett új életet, átélte mindezt, s találkozott a külföldre költözés minden kellemes és kellemetlen hozadékával. Tapasztalatainak összefoglalásával abban kíván segíteni, hogy a külföldön szerencsét próbálók olyan helyzetekre is fel tudjanak készülni, amelyekkel talán nem is számoltak volna. Nemcsak a jelenségek pszichológiai hátterének megvilágításával foglalkozunk részletesen, de hasznos – és kipróbált – tanácsokkal segítjük a szerző sorstársait.
Amikor valaki úgy dönt, hogy külföldre költözik, számos olyan kérdéssel kell szembenéznie, amelyek a gondolat megszületésekor, a tervezgetés során talán fel sem merültek benne. Az induláshoz szükséges információk után kutatva a lélekben való felkészülést sem hanyagolhatjuk el, hiszen ez legalább annyira fontos, mint az, hogy mivel utazzunk, vagy hol keressünk szállást…
Napjainkig a legóvatosabb becslések szerint is mintegy 350 ezer magyar hagyta el Magyarországot, s a folyamat egyre gyorsul – legalábbis ezt mutatják a hivatalosan követhető adatok, további felmérések pedig arra utalnak, a harminc év alattiak fele tervezi, hogy külföldön próbál szerencsét. Ennek ellenére úgy tűnik, az ezt fontolgatók nemigen találnak útmutatást arról, hogy mindez milyen lélektani hatásokkal jár. Amikor ugyanis a külföldön élő vagy oda készülő magyarokról beszélünk, ne feledjük, hogy kivándorlásuk nemcsak őket, hanem a hozzájuk közel állókat – családtagokat, barátokat, ismerősöket, munkatársakat – is érinti, a jelenség tehát nemcsak gazdasági, népességi, hanem társadalmi és pszichológiai kérdéseket is felvet.
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014. 2. számában olvasható
MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA ONLINE MAGAZIN 2025/3
A MiPszi 2023-tól negyedéves lappá
válik.
Előfizetőink hűségét
és kitartását azzal szeretnénk megköszönni, hogy jövőre számukra továbbra is a megszokott
990 Ft-os áron
fogjuk biztosítani a lapot.
Az előfizetés a következő lapszámokat tartalmazza: 2023 – 1. lapszám, 2023 – 2. lapszám, 2023 – 3. lapszám, 2023 – 4. lapszám
KÖVETKEZŐ SZÁM MEGJELENÉSE: 2023.02.22.
BEFIZETÉSI HATÁRIDŐ: 2023.02.13.
[elementor-template id="770"]
Előfizetek
