Hirdetés

A házasságon innen és túl

Harminc és negyven között félúton mind többször merül fel bennem, hogy ideje lenne megállapodni és összekötni valakivel az életem – ám ezzel együtt a válási statisztikák is megjelennek a szemeim előtt. Egyre kevesebben házasodnak össze, és akik mégis megteszik, nagyjából ugyanakkora valószínűséggel válnak el, mint hogy együtt maradnak. A racionális énem ezért joggal teszi fel a kérdést: ha előrelátó akarok lenni, jobban teszem, ha nem fogadok egy esélytelen lóra?  

A házasságon innen és túl
Hogyan menedzselhető úgy a házasság egy idő után, hogy a boldogságra és a morál vagy a lelki békénk megőrzésére is legyen lehetőség?

Mi is a baj a házassággal? Valószínűleg az idősebb generációk házasságról alkott elképzelése, elvei és „módszertana” egészen más, de a mai harmincas értelmiségiek világával nem igazán kompatibilis az intézmény. Már senki sem csodálkozik, hogy nem házasodnak össze a „mai fiatalok”, amikor harmincéves korukig egyetemre járnak, sokszor otthon laknak a szüleikkel, és/vagy az egyetemisták felhőtlen-felelőtlen életmódját élik. Ha pedig dolgoznak, az napi 12 órát jelent egy multinál. Ráadásul az önmegvalósítás szlogenjeiben már a nőknél is egyre hátrébb sorolódik, hogy „légy anya” – az pedig, hogy „légy feleség”, ki tudja, hol kullog a tornasorban. Röviden: semmi nem hajt minket arra, hogy harmincévesen elköteleződjünk.

Hirdetés

Ráadásul számtalan statisztikát olvastunk arról, hogy a házasságok fele válással végződik. Ezenkívül sokan látjuk a szüleink rossz házasságát, és még többen gondoljuk azt, hogy jobb lett volna, ha elválnak. Sőt, a harmincas éveinkre már mi magunk is elég sok párkapcsolaton túlvagyunk, amelyek jelentős része a kezdeti rózsaszín idillt követő megcsalások, drámák után szakítással végződött. Úgyhogy a saját bőrünkön tapasztaltuk, hiába szeretünk valakit, hiába folydogál többé-kevésbé harmonikusan a kapcsolat, bármi történhet: például nem kizárt, hogy egy buliban váratlanul olyasvalaki jön szembe, akit többé nem tudunk kiverni a fejünkből...

Aztán ahogy gyűrjük magunk alá az éveket, a harmadik évtizedben kezd bezáródni a lehetőségeknek ez a végtelen tárháza. Szerencsés esetben ekkor épp olyasvalakivel osztjuk meg az életünket, akivel van kedvünk gyereket vállalni, és el tudjuk képzelni, hogy pár évtizedre elég potenciál még van a kapcsolatban. De persze az is lehet, hogy ha épp a biológiai óránk jelzi, hogy most már gyereket kéne szülni, akkor az épp aktuális pasi lesz az, akivel összeköltözünk végül, hiába súgja valami, hogy nem így képzeltük az életünket.

A vágy körforgása

Lehet azt mondani, hogy a házasság válsága a nyugati értékek elértéktelenedésének következménye, azonban a házasság intézménye már száz éve sem volt a boldogság záloga – csak akkor még sokkal inkább normatív volt a társadalom, és a válást, mint opciót kitakarta az elgondolható cselekvések lehetőségteréből. Maga Freud nagyrészt a századforduló környékén élő férfiakból és nőkből sugárzó boldogtalanságból merítette az ihletést pszichológiájához.. Az általa „rossz közérzet a kultúrában”-nak nevezett létállapot nem holmi polgári spleent takar, hanem nagyon is indokolt: az ösztönök és a vágyak elfojtásából ered. Szerinte ugyanis ez az ára annak, hogy kultúrát, együttélést, harmóniát, rendet, családot tudjunk fenntartani, különben az ösztönök – a szexuális ösztön és a halálösztön – káoszba vinné az emberiséget.

A paradoxon azonban ebben az, hogy vágyainkat hiába fojtjuk el, a szexuális energia – avagy az „életvágy”, a libidó – mindig új tárgyakat keres magának. Nem nehéz ugyanis belátni, és a tapasztalat is ezt mutatja, hogy a vágy hiányból születik és amint elértük, amire vágyunk, vagyis a hiány betöltődésével a vágy előbb-utóbb kioltja saját magát.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014/04. számában olvasható

Hirdetés
Mipszi éves előfizetés
Mipszi éves előfizetés
Következő szám megjelenése: 2025-11-13
Befizetési határidő: 2025-12-26
nap | óra | perc | mp

A MiPszi 2023-tól negyedéves lappá

válik.

Előfizetőink hűségét

és kitartását azzal szeretnénk megköszönni, hogy jövőre számukra továbbra is a megszokott

990 Ft-os áron

fogjuk biztosítani a lapot.

Az előfizetés a következő lapszámokat tartalmazza: 2023 – 1. lapszám, 2023 – 2. lapszám, 2023 – 3. lapszám, 2023 – 4. lapszám

KÖVETKEZŐ SZÁM MEGJELENÉSE: 2023.02.22.

BEFIZETÉSI HATÁRIDŐ: 2023.02.13.

[elementor-template id="770"]

Kosár Előfizetek

MiPszi Aktuál (MAT)

Család

Körvonal

Mentális egészség

Mindennapi filozófia

Mipszicske

Munkapszichológia

Önismeret

Párkapcsolat

Opinion

IN ENGLISH

Támogatóink

Valami szöveg a támogatókhoz