Hirdetés
Mipszi
mipszi.hu

Szeptember utolsó péntekje? Akkor Kutatók Éjszakája!

Szeptember utolsó péntekje? Akkor Kutatók Éjszakája!
33 város, 101 intézmény, több ezer program

Minőségi ismeretterjesztés és szórakozás egyszerre – évről évre ezt jelenti a Kutatók Éjszakája, mely ingyenes programokkal, érdekes látnivalókkal és máskor nem látogatható különleges helyszínekkel várja az érdeklődőket. Az ilyenkor különleges programokkal készülő, éjszaka is látogatható oktatási intézményekben és kutatóintézetekben szinte minden tudományág kutatóival megismerkedhetnek az érdeklődők. Az esemény célja ugyanis az, hogy megváltoztassa a kutatókról kialakult általános képet és vonzóvá tegye a kutatói életpályát. Ezért a felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek erre az estére kinyitják kapuikat, hogy közelebb hozzák az egyes tudományterületek érdekességeit, aktualitásait.  A Kutatók éjszakája az ország egyik legjelentősebb tudományos ismeretterjesztő eseménye 33 városban, 101 intézményben, több ezer programmal.

Budapesten a szervező Tempus Közalapítvány központi helyszínén előadást tart például Mérő László matematikus, Somlai Fischer Ádám a Prezi egyik alapítója, Barabási Albert László hálózatkutató vagy Kürti László Széchenyi díjas mérnök, a Kürt Zrt. alapítója. Emellett a szervezők idén is rengeteg látványossággal, többek között az ország egyik legnagyobb logikai gyűjteményével, vagy az ERICSSON 200 km-ről működő távmarkolójával is igyekeznek közelebb hozni a tudományokat a hétköznapokhoz.

  • A pécsi Kutatók Éjszakája közönsége aktív közreműködésével egy óriásfraktál, az úgynevezett Sierpinski-tetraéder épül fel, s a nagyméretű alkotás építése közben mindenki izgalmas bepillantást nyer a fraktálok világába. Ugyanitt bemutatkoznak a nemzetközi robotolimpia pécsi résztvevői: az ifjú tervezők beavatnak a robotolimpiai felkészülés műhelytitkaiba és bemutatják a Magyarországot képviselő robotokat is. Az egész pécsi eseménysort egy drón dokumentálja.Debrecenben is 100 felett lesz a tudományos programok száma.  Tanulhatunk a társas intelligenciáról, lesz genetika és költészet, büntetőjog a mozivásznon és a nagyon népszerű NCIS Debrecen sem marad el.
  • A Szegedi Tudományegyetemen saját lézershowt állíthatnak össze a látogatók, és idén jön az egyik legkedveltebb program, az egész éjszakás Csillag-party csillagászokkal.
  • Az elmúlt évekhez hasonlóan számos programmal várja a tudományra éhezőket Gödöllőn a Szent István Egyetem is. Az egyetem Botanikus Kertje minden évben különleges növényeket mutat be - ezúttal számos érdekességet tudhatnak meg a látogatók az itt található közel 300 éves vadkörtefáról is, mely megnyerte az Év Fája 2013 versenyt.

 

Több mint 100 helyszínre regisztrálhattak!

Szeptember 12-én indult a regisztráció az esemény egyes programjaira. A több mint 1000 program közötti tájékozódást mobilalkalmazás is segíti. Aki időben jelentkezett, beléphet a kutatóintézetekbe, egyetemekre, és számos érdekességet megtudhat a világról a tudomány segítségével.

Egyes programok esetén a helyszíni kapacitások vagy a program különleges jellege miatt van szükség előzetes regisztrációra, számos programra viszont nem szükséges előre jelentkezni. Érdemes azonban ezeknél a programoknál is online bejelölni a részvételi szándékot, mert ennek alapján személyes, nyomtatható programnaptár állítható össze. Fontos tudni, hogy az egyes programokra csoportos regisztráció is lehetséges, így egy fő a pontos létszám megadásával családot, osztályt, baráti társaságot egyszerre bejelentkeztethet.

A Kutatók Éjszakája a mobilunkon is elérhető: az alkalmazás segítségével bármikor elérhetővé válik minden program internetkapcsolat nélkül.

 

Állásbörze kutatóknak

A Kutatók Éjszakáján a nagyközönség mellett a fiatal kutatóknak is kínálnak hasznos programot. A „Kutatói börzén” kutatói gyakorlati helyeket kínáló intézmények mutatkoznak be. A börzének és az éjszaka központi programjának 2014-ben ismét a Dürer Rendezvényház ad otthont. A Tempus Közalapítvány által szervezett Kutatói börze célja, hogy lehetőséget biztosítson a kutatói pálya iránt érdeklődőknek, akik megismerkedhetnek a kínálkozó pályázati lehetőségekkel, a szakmai gyakorlati helyeket kínáló és kutató gyakornokokat fogadó intézményekkel. A rendezvényen kutatóintézetek, kutatói helyek, doktori iskolák és cégek mutatják be kutatási tevékenységüket, Idén a börzén 24 kiállító vesz részt, többek között az MTA, a CEU, az ELTE, a Semmelweis Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem vagy az EIT ICT Labs. Ahogy egy állásbörzéhez illik, az intézmények standjai mellett különböző előadások és tehetség-tanácsadás is várja az érdeklődő kutatókat – utóbbi keretében megismerkedhetnek azokkal a lehetőségekkel és technikákkal, melyek segíthetik őket önmaguk menedzselésében. A Kutatói börze szakmai partnere a Nemzeti Kiválóság Program.

 

 „A Kutatók Éjszakájához kapcsolódóan megrendezett Kutatói börze az akadémiai intézmények koherens bemutatkozására kínál lehetőséget – mondja Török Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára. „Az MTA nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az akadémiai intézmények közös projekteket indítsanak a kutatóegyetemekkel és az oktatásban is közösen vegyenek részt. Így a diákok, a doktori képzésben tanulók már korábban bekapcsolódhatnak a tudományos munkába. Ugyanakkor a nem kutatói pályára készülő fiataloknak, a jövő gyakorlati szakembereinek is fontos, hogy tisztában legyenek a tudomány főbb kutatási irányaival, az új eredményekkel, a lehetőségekkel és a korlátokkal. A Kutatói börze jó lehetőséget ad ennek az új szemléletnek a megismertetésére és gyakorlati megvalósítására” – teszi hozzá.

 

www.kutatokejszakaja.hu

http://www.facebook.com/kutatokejszakaja

 

Mipszi éves előfizetés
Mipszi éves előfizetés
Következő szám megjelenése: 2025-11-13
Befizetési határidő: 2025-12-26
nap | óra | perc | mp

A MiPszi 2023-tól negyedéves lappá

válik.

Előfizetőink hűségét

és kitartását azzal szeretnénk megköszönni, hogy jövőre számukra továbbra is a megszokott

990 Ft-os áron

fogjuk biztosítani a lapot.

Az előfizetés a következő lapszámokat tartalmazza: 2023 – 1. lapszám, 2023 – 2. lapszám, 2023 – 3. lapszám, 2023 – 4. lapszám

KÖVETKEZŐ SZÁM MEGJELENÉSE: 2023.02.22.

BEFIZETÉSI HATÁRIDŐ: 2023.02.13.

[elementor-template id="770"]

Kosár Előfizetek

MiPszi Aktuál (MAT)

Család

Körvonal

Mentális egészség

Mindennapi filozófia

Mipszicske

Munkapszichológia

Önismeret

Párkapcsolat

Opinion

IN ENGLISH

Támogatóink

Valami szöveg a támogatókhoz