Élet a felnőttkori ADHD-val

A felnőttkori ADHD (Attention Deficit HyperactivityDisorder – Figyelemhiányos/Hiperaktivitási zavar), az egyik legkevésbé ismert, ám korántsem ritka pszichiátriai probléma. A tévhitekkel ellentétben nem a rossz nevelés, a rossz szokások eredménye, és nem is karakterjegy vagy a személyiség része, hanem neurobiológiai fejlődési rendellenesség. Tüneteinek kezelésére hatékony terápiás módszerek léteznek.

A tévhitekkel ellentétben nem a rossz nevelés, a rossz szokások eredménye, és nem is karakterjegy vagy a személyiség része, hanem neurobiológiai fejlődési rendellenesség.

Talán mindannyiunk számára ismerős jelenség a következő: szorít a határidő, nem tudunk befejezni egy elkezdett feladatot, kicsúszik minden a kezünk közül, képtelenek vagyunk odafigyelni a dolgunkra, máshol járnak a gondolataink. Időről időre átéljük ezeket, ha túl nagy a nyomás, ha sok a gondunk, vagy ha épp szerelmesek, emiatt pedig szórakozottak vagyunk. Átmeneti jelleggel… De képzeljük el, mi van akkor, ha ezeket a jelenségeket valaki állandóan tapasztalja. Ha az időérzékelése nem működik, emiatt aztán folyamatosan mindenhonnan elkésik, a határidőket képtelen betartani, nem tud koncentrálni, folyton „máshol jár”, a folyamatos belső nyugtalanság miatt lehetetlen ellazulnia, kikapcsolódnia. Milyen, ha egy jó filmet sem tud végigülni, ha folyamatosan úgy érzi, hogy szétrobban, állandóan forrófejű és meggondolatlan; milyen, ha visszafordul a sorból, mert képtelen várakozni, ha állandóan veszélyes helyzetekbe kerül? Azok az emberek, akik ADHD-val küzdenek, naponta találkoznak a fenti dolgok sokaságával...

Hirdetés

A felnőttkori ADHD előfordulása a felnőtt lakosság körében kb. 1-3%. A tünetek mindig gyermekkorban kezdődnek, azonban Magyarországon a gyermekkori ADHD jelenleg is aluldiagnosztizált – annak ellenére, hogy egyre több fórumon hallani róla. Arról pedig még kevesebben tudnak, hogy a tünetek sok esetben felnőttkorra is átívelnek – az irodalmi adatok elég eltérőek, 30-70 százalék közöttire becsülik ennek előfordulását. A gyermekkori problémával csak az utóbbi 10-20 évben kezdtek el hazánkban foglalkozni, tehát a mostani felnőttkori ADHD-ban szenvedő páciensek nagy részénél gyermekkorukban nem ismerték fel a betegséget...

A felnőtt ADHD-s pácienseknél sokszor észleljük azt, hogy elsősorban depresszió, szorongás, személyiségzavar miatt fordulnak hozzánk, és csak később derül ki, hogy mindezek mellett/mögött ADHD húzódik. Öngerjesztő folyamat ez: a rengeteg kudarc tovább mélyíti a nehézségeket, újabb konfliktusok, életvezetési problémák jelennek meg...

Merjünk segítséget kérni!

Mit tehetünk, ha észrevesszük, hogy mi magunk, vagy a környezetünkben valaki a fenti nehézségekkel küzd? Először is ne szégyelljük, és ne bagatellizáljuk. Sok ADHD-val küzdő, vagy ilyen beteg környezetében élő ember gondolja azt, hogy a tünetek – mivel már a gyermekkor óta fennállnak – a jellem, a személyiség részei. Nem arról van szó azonban, hogy „jellemhibából” adódóan nem tudunk megbirkózni feladatainkkal, és nem is arról, hogy szülőként bárki is „félrenevelte” a gyermekét. Az ADHD biológiai eredetű probléma, nem rossz nevelés vagy szokás eredménye. Nagyon fontos: ne nyugodjunk bele abba, hogy „én ilyen vagyok, nem vagyok képes nagyobb teljesítményre”, hanem merjünk segítséget kérni! Ma már Magyarországon is a legtöbb szakember tisztában van az ADHD létezésével, speciális ambulanciákon is egyre többen foglalkozunk ezzel. Ha az ADHD-t kezelik, a tünetek hatékonyan csökkenthetők, s az adott páciens nagy eséllyel teljesebb életet élhet, az őt körülvevő magánéleti, szociális, egzisztenciális gondok egyaránt ritkulnak. Minél korábban diagnosztizálják a rendellenességet, annál nagyobb az esély a nehézségek és a másodlagos pszichiátriai problémák elkerülésére.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 5. számában olvasható