Az értelmetlen egyetértés

Az emberek időnként szeretik megtakarítani a gondolkodást: ha nem muszáj, nem kezdik el önerőből elemezni és értékelni, amit látnak-hallanak, inkább megvárják, hogyan reagálnak mások, mit csinál a csoport, amelynek ők is a tagjai, és az egyszerűség kedvéért ahhoz igazodnak.

Sok esetben az, hogy egy csoportban egyáltalán létrejöjjön a konszenzus, jóval erősebb kényszer, mint amennyire fontos az, hogy optimális döntés szülessen. Mindenáron meg kell teremteni, látványosan fel kell mutatni az összhangot, és ennek érdekében a csoport tagjai félresöprik az általában előre elhatározott döntéssel össze nem egyeztethető véleményeket. Visszatartják a kellemetlen információkat és öncenzúrát gyakorolnak, sőt akár a személyes meggyőződésükkel ellentétes álláspontra helyezkednek, akárcsak annyian Asch kísérleteiben. Ezt a teljesen torz döntéshozatali folyamatot „csoportgondolkodásnak” nevezik, és felbukkanását elsősorban a gazdasági életben és a politikában lehet megfigyelni.

Hirdetés

Mindez azért tűnik némileg aggasztónak, mert a demokrácia működése alapelemként feltételezné a többféle szempontot figyelembe vevő és értékelő, racionális döntéshozatali folyamatok alkalmazását. Csakhogy az emberi természet mintha egy kicsit nehezen illeszkedne bele ebbe a rendszerbe: az ember a nyugalma, biztonságérzete, csoportbéli pozíciója megőrzése érdekében könnyen félreteszi önálló véleményalkotásra való jogát, képességét, és egykettőre belemegy egy teljesen üres, csak névleg létező konszenzusba.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 2. számában olvasható