Létezik-e lustaság?
A jelenség kétségtelenül létezik, ám lélektani szempontból meglehetősen összetett, ezért egyetlen címkével nem is lehet megnyugtatóan azonosítani a lustaság minden fajtáját.
Az eléggé nyilvánvaló, hogy az ember alapvetően tevékeny, cselekvő lény, hiszen félünk a semmittevéstől, félünk az unalomtól, és gyakorlatilag senki nincs, aki a tétlen várakozást – mondjuk egy hivatalban vagy egy közlekedési dugóban ülve – ne tartaná kifejezetten kellemetlennek. Azonban racionális lények is vagyunk, ezért a legtöbben csak úgy, a semmiért nem kezdenek el buzgólkodni. Legalább valami kis – akár látszólagos – cél kell, hogy mozgásba lendüljünk, mert így tevékenységünk nem tűnik értelmetlennek... Elképzelhető, hogy vannak olyanok, akiket lustának ítélünk, pedig csak arról van szó, nem látják értelmét, hogy bármit is tegyenek...
Többen is megpróbálták sorra venni, milyen lélektani helyzeteket, konfliktusokat szoktak a leggyakrabban lustaságként elkönyvelni... A legkézenfekvőbb lehetőség a kudarctól való félelem. Az ember inkább nem csinál semmit, nehogy felsüljön. A „lusta” ember nem válaszol az álláshirdetésre, nem megy el a felvételi interjúra, nehogy elutasítsák, mert attól tart, a kudarc nyilvánvalóvá teszi alkalmatlanságát, és amúgy is gyenge önértékelését még inkább megrogyasztja. A családi-baráti környezet számára ez a passzivitás, tétlenség rendkívül bosszantó, sőt kétségbeejtő lehet, különösen, ha az illető mindenféle képtelen kifogással próbálja megindokolni, hogy miért nem csinál semmit. Talán furcsa, de a sikertől való félelem is oka lehet a tétlenségnek. Sokan gondolják, hogy ha nagyot lépnek előre, azzal kellemetlen helyzetbe hoznak másokat. Jobb a békesség – gondolhatja ilyenkor az ember, és nem lép, amikor pedig megtehetné...
Vagyis a lustasággal igen sok baj van, és ezek közül az egyik legnagyobb, hogy talán nem is létezik. Mindig éljünk a gyanúval, hogy a lustaság álca, ami mögött valami bonyolultabb lélektani jelenség húzódik meg. És ez az, aminek érdemes utánajárni, mert a lustaság ismétlődő szidalmazással nemigen mulasztható el.
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 1. számában olvasható
MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA ONLINE MAGAZIN 2025/3
A MiPszi 2023-tól negyedéves lappá
válik.
Előfizetőink hűségét
és kitartását azzal szeretnénk megköszönni, hogy jövőre számukra továbbra is a megszokott
990 Ft-os áron
fogjuk biztosítani a lapot.
Az előfizetés a következő lapszámokat tartalmazza: 2023 – 1. lapszám, 2023 – 2. lapszám, 2023 – 3. lapszám, 2023 – 4. lapszám
KÖVETKEZŐ SZÁM MEGJELENÉSE: 2023.02.22.
BEFIZETÉSI HATÁRIDŐ: 2023.02.13.
[elementor-template id="770"]
Előfizetek
