Szerethető vagyok? Az elutasítástól való félelem

Minden ember olyan biztonságos kötődésre vágyik, melyben átélheti a bizalmat, a nyugalmat, azt, hogy a másik nem fogja bántani. A szeretet utáni vágy felnőtt korban legfőképpen a csecsemőkori érzelmi kötődések alapján formálódik.

Mintha mindenért ők lennének a felelősek...

Ha annak idején a szeretett személy (az anya) érzelmileg elérhető volt, akkor egyszersmind a tehetetlenség és jelentéktelenség tudattalan érzésével szemben is védelmet nyújtott. Ez ad később alapot ahhoz, hogy az ember elinduljon felfedezni a világot, és adaptív válaszokat tudjon adni a környezeti hatásokra. A korai érzelmi kapcsolat jó esetben tehát olyan köteléket teremt, mely segít a felnőttkori társas kapcsolatok megteremtésében és fenntartásában is. Ám ha valakinek korai életéveiben az anyja hullámzó érzelmekkel vagy érzelmi elérhetetlenséggel jellemezhető, az nem a biztonságot, hanem a szeparáció kínzó élményét kapja, ami a későbbiekben ahhoz vezet, hogy folyamatosan „ellenőriznie” kell a környezetét. Így alakul ki az a tudattalan szeretetreméltósági törekvés, amely akár évtizedeken keresztül is tarthat, anélkül, hogy tudna erről a tulajdonságáról. Ez aztán egy olyan érzelmi stratégiává formálódik, melyet az állandóan szorongó, ragaszkodó megkapaszkodás jellemez társas kapcsolataiban is.

Gyakran esnek áldozatul saját tudattalan érzelmeiknek azok, akik környezetüket folyamatosan biztonságosnak és pozitívnak akarják érezni. Az önbizalom és a nyugalom számukra olyan érzések, amiket másoktól kapnak – tehát állandó visszajelzések megszerzésére törekednek, még olyan áron is, hogy egyre többet kell beáldozniuk önmagukból. Az ilyen „kihelyezett” önbizalom pedig kétséges dolog: mindig biztosítani kell a létrejöttét, nem lehet lazítani, mindig meg kell felelni az elvárásoknak, és magas szinten teljesítve azokat, tudattalanul is állandó készenlétbe kell helyezkedni. Ekkor láthatjuk azt, hogy valaki mindig a környezetét monitorozza, figyeli, hogy elégedettek-e vele, képes egy elkapott szó vagy egy gesztus után szorongást érezni, ha úgy értelmezi, bizonytalan vagy negatív volt, amit látott... Mintha mindenért ők lennének a felelősek, figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy nemcsak ők lehetnek a „rosszak”.

Akinek a tudattalan szeretetreméltósági törekvése mindent felülír, az valóban csak akkor nyugszik meg, ha úgy érezheti, mindent megtett azért, hogy elfogadják.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 3. számában olvasható