Ne hagyd, hogy elmenjen melletted az élet!
Általában mindenkinek vannak olyan életszakaszai, amikor sikertelennek látja magát, úgy érzi, a dolgai nem úgy mennek, ahogy szeretné.
Manapság, amikor mindent a sikeresség mércéjével mérünk, nagyon nehéz kialakítani azt az elégedettségi szintet, ahol az „elég jó” a kitűzött optimális állapot. Mindenképpen az ember karakterétől függ, hogyan éli meg a sikerhez vezető utat. Van, aki mértékletes és van, aki mohón üldöz valamit, amit nem biztos, hogy képes valaha is elérni. A nők életében például megjelent a szépségért és fiatalságért folytatott küzdelem, így sokszor az első számú közellenség a kegyetlenül múló idő. Ezért találkozhatunk végsőkig elkeseredett 29 éves nőkkel, akik rettegik a harmadik ikszet, 39 évesekkel, akik már azt érzik, hogy a redőny félig leszaladt, és olyan 49-esekkel, akik – mintha autópályán lennének – igyekeznek a gyorsítósávban maradni.
„Szeretne Ön boldog lenni?”
Alig van olyan ember, aki erre a kérdésre nemmel válaszolna, mégis, alapvető boldogságszintünket a kutatók szerint semmi nem növeli meg hosszú időre, csak ha teszünk érte valamit. Genetikusan meghatározott boldogságszintünk mindössze az általános boldogság ötven százalékát adja, további tíz százalékot tesz hozzá a környezetünk, családi állapotunk, egészségünk stb. Ám a maradék negyven százalékért mi magunk vagyunk a felelősek – ez pedig jó hír, mert sok mindent tehetünk önmagunk érdekében.
Nem mindegy, milyen szemmel nézünk magunkra. A félelem és a szorongás leküzdhető érzések, ha nem felejtjük el, hogy a legfontosabb érzelmi támaszt magunktól kaphatjuk.
- Aki folyamatosan a külső környezet véleményére alapoz, és azért küzd, hogy ott minden pozitív legyen, nem tud felszabadultan élni. Az állandó megfelelni vágyás általában szorongáskeltő, tehát lehetetlenné teszi, hogy nyugodt és kiegyensúlyozott érzelmi állapot alakuljon ki valakinek az életében.
- Az évek előrehaladása nem megállítható, ez tény, de a hozzá fűződő érzelmi viszony annál inkább alakítható. Sokat számít, hogy az élettel valaki elégedett-e, vagy inkább azt érzi, múlik az idő, már nem lesz ideje... olyan dolgokra, amit a többiek már mind megcsináltak. Ez az akadálypálya-szimbólum mutatja, hogy az életkor ebben az esetben egy verseny időmérőjeként működik, és nem a megnyugtató elfogadás, hanem a sürgetettség érzésének megjelenéséhez vezet.
- Akinek krízisállapotot jelent, hogy a negyvenes/ötvenes/hatvanas évei felé közelít vagy már benne is van, azt jelenti, hogy képtelen az elfogadásra, vagyis rivalizáció és szorongás színezi a napjait. Ez viszont a külvilág számára is látható jelekben mutatkozik meg, mert az elégedetlenség, a depresszív érzések sokszor örökös rosszkedvet, ingerlékenységet okoznak.
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 4. számában olvasható
MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA ONLINE MAGAZIN 2025/3
A MiPszi 2023-tól negyedéves lappá
válik.
Előfizetőink hűségét
és kitartását azzal szeretnénk megköszönni, hogy jövőre számukra továbbra is a megszokott
990 Ft-os áron
fogjuk biztosítani a lapot.
Az előfizetés a következő lapszámokat tartalmazza: 2023 – 1. lapszám, 2023 – 2. lapszám, 2023 – 3. lapszám, 2023 – 4. lapszám
KÖVETKEZŐ SZÁM MEGJELENÉSE: 2023.02.22.
BEFIZETÉSI HATÁRIDŐ: 2023.02.13.
[elementor-template id="770"]
Előfizetek
