Aki él, az visszatérhet - Válás utáni gyász és remény
Minden megszakadt házasság, élettársi kapcsolat velejárója a gyász. A válást gyászfolyamat kíséri – vagy előzi meg.
Vannak, akik még az együttélés alatt elgyászolják kapcsolatukat, de vannak, akiket felkészületlenül ér a másik válási szándéka. Vannak olyan párok, akik úgy mennek a válóperre, hogy már mindketten túl vannak a közös életük miatt átélt veszteség feldolgozásán – de vannak, akik egymás ellenségei éppen a válás idején és után is. Akár így, akár úgy, de mindenki, aki elvált és lélektani értelemben egészséges, valamikor elgyászolta megszakadt kapcsolatát. A válást követő gyászfolyamat lezárulását, a válás okozta sérülések feldolgozását jelzi, ha a volt partnerrel való kapcsolat megromlásában az egyén felismeri, meglátja a saját szerepét, és ezért felelősséget is vállal...
A válást követő gyászfolyamat lezárulását a korábban már említetteken túl az is jellemzi, hogy az elveszített kapcsolatban megélt emlékek – jók és rosszak egyaránt – az egyén múltbeli történetének részévé válnak. Lehet beszélni róla, lehet emlékezni rá, még ha olykor szomorúan is, de azzal a tudattal, hogy az a múlt, ám van most is élet, új örömökkel. Vannak új kapcsolatok, új partnerek, a jelen érzelmileg fontosabbá vált a múltnál, a múltbeli kapcsolatnál, anélkül, hogy azt, ami volt, eltagadva vagy elfelejtve lenne...
Ha le is zárult a válás okozta gyász folyamata, idővel adódhatnak olyan helyzetek, amikor újra nagyon élővé, intenzívvé válnak a volt partnerrel kapcsolatos érzések. Régi történetek felelevenednek, az érzések a múltba röpítik az elvált személyt, egy mikro-gyászfolyamatot elindítva.
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2020. 4. számában olvasható
MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA ONLINE MAGAZIN 2025/3
A MiPszi 2023-tól negyedéves lappá
válik.
Előfizetőink hűségét
és kitartását azzal szeretnénk megköszönni, hogy jövőre számukra továbbra is a megszokott
990 Ft-os áron
fogjuk biztosítani a lapot.
Az előfizetés a következő lapszámokat tartalmazza: 2023 – 1. lapszám, 2023 – 2. lapszám, 2023 – 3. lapszám, 2023 – 4. lapszám
KÖVETKEZŐ SZÁM MEGJELENÉSE: 2023.02.22.
BEFIZETÉSI HATÁRIDŐ: 2023.02.13.
[elementor-template id="770"]
Előfizetek
