Mi a közös a pszichológusokban és a bűvészekben?
Csak a kezemet figyeljék!
A bűvészek, az illuzionisták évszázadok óta nem csinálnak mást, mint kihasználják az emberi kogníció esendőségét, valamint a fizikai világ törvényszerűségeivel kapcsolatos tudásunkat.
A szemfényvesztés, az illúziók és a varázslat egyidősek az emberiséggel: a fizikai világ törvényszerűségeinek látszólag ellentmondó, megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is nagy vonzerővel bírtak. A 20. században a színpad mellett a televízió képernyőjén is megjelentek a bűvészek, az utóbbi években pedig a pszichológiai laboratóriumokba is begyűrűzött a szemfényvesztés. Jogosan tehetjük fel tehát a kérdést: mégis mi a közös a bűvészetben és a pszichológiában? A rövid válasz: nagyon is sok...
A bűvészek, az illuzionisták évszázadok óta nem csinálnak mást, mint kihasználják az emberi kogníció esendőségét, valamint a fizikai világ törvényszerűségeivel kapcsolatos tudásunkat. Sőt, tulajdonképpen pszichológiai kísérleteket végeznek a közönségen – sok esetben hatékonyabban, mint a hivatásos kutatók. A valóságról alkotott szubjektív képünk ugyanis nem egészen fedi le a körülöttünk lévő objektív fizikai valóságot, hiszen az, hogy egy adott pillanatban mit észlelünk, miről tudunk beszámolni, nagyban függ a figyelmünktől, előzetes elvárásainktól, de magától a helyzettől, a körülöttünk lévő személyek viselkedésétől is. Ez pedig remek lehetőséget nyújt a bűvészeknek arra, hogy megtévesszenek bennünket. Jelen cikk nem az egyes trükkök módszereit kívánja leleplezni, hanem inkább magyarázatot nyújtani arra, hogy miért működnek...
Mit tanul a pszichológia a bűvésztrükkökből azon kívül, hogy rávilágítanak megismerőrendszerünk és figyelmünk gyenge pontjaira? Egyre több kutatás alkalmazza a trükkök bemutatását annak érdekében, hogy az emberi problémamegoldást vizsgálja...
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2020. 5. számában olvasható
MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA ONLINE MAGAZIN 2025/3
A MiPszi 2023-tól negyedéves lappá
válik.
Előfizetőink hűségét
és kitartását azzal szeretnénk megköszönni, hogy jövőre számukra továbbra is a megszokott
990 Ft-os áron
fogjuk biztosítani a lapot.
Az előfizetés a következő lapszámokat tartalmazza: 2023 – 1. lapszám, 2023 – 2. lapszám, 2023 – 3. lapszám, 2023 – 4. lapszám
KÖVETKEZŐ SZÁM MEGJELENÉSE: 2023.02.22.
BEFIZETÉSI HATÁRIDŐ: 2023.02.13.
[elementor-template id="770"]
Előfizetek
