A múltban elszenvedett sérelmek viszont nem múlnak el nyomtalanul.
Hirdetés
„Elég jó” és „elég rossz szülők” – a terápia tükrében
Mindenért az anya a hibás? 2.
A terápia nem pótolhatja a gyerekkori anyai/szülői gondoskodást, nem is törekedhet erre.
Sokszor előfordul, hogy az életük sok területén jól teljesítő nők és férfiak anyjukhoz, szüleikhez való kapcsolata érzelmileg még későbbi felnőtt korukban is meghatározza az életüket, egyéb kapcsolódásaikat. Az lenne a furcsa, ha ez másképp lenne, hiszen anyánk életünk végéig érzelmileg meghatározó szerepet tölt be az életünkben. Ám azon a boldogságunk múlhat, hogy ez gúzsba köt-e minket, korlátozza-e függetlenségünk megélését.
Az, hogy szüleink elfogadnak és szeretnek bennünket, alapköve annak, hogy biztonságban érezhessük magunkat. Ezen a talajon leszünk képesek később is örömteli módon kapcsolódni másokhoz. Ha azt éltük meg, hogy anyánk nem megfelelően hangolódott ránk, ha feltételekhez kötötte a szeretetét, elfogadását, ha saját igényeit helyezte előtérbe, akkor ez érthető módon felnőtt kapcsolatainkat is befolyásolja. Hatással van arra, hogy mennyire vagyunk magabiztosak, képesek vagyunk-e másokhoz kötődni, bízni bennük, tudjuk-e eléggé szeretni önmagunkat – vagyis mennyire lehetünk boldogok az életben.
Hirdetés
A gyerekét verbálisan vagy fizikailag rendszeresen bántalmazó, annak vágyait újra és újra figyelmen kívül hagyó szülő is, tud nagyon harmonikusan együtt lenni a gyermekével – főként, ha erre magának igénye van. Egy meghitt közös kirándulás, egy megnyugtató ölelés, mind-mind olyan élmények és emlékek lehetnek, amikből gyerekként töltekezni lehet. Fontosak, hiszen ezek azok a morzsák, amiket a gyerek nagy erőfeszítések árán összegyűjtve a későbbiekben képessé válhat arra, hogy – legalábbis a felszínen – akár jól teljesítő, párkapcsolatában is valamilyen módon boldoguló felnőtté válhasson. A múltban elszenvedett sérelmek viszont nem múlnak el nyomtalanul. Bármikor váratlanul lecsaphatnak, szorongás, rossz hangulat, bizonytalanságérzés, ingerlékenység, elveszettség-érzés és kapcsolati nehézségek formájában. Vagyis a gyermekkor boldogságmorzsái sosem lesznek elegendőek a kiegyensúlyozott, boldog élethez. Egy „elég jó pszichoterápia” pedig épp abban tud segítséget nyújtani, hogy a benne megélt élmények, felismerések hatására a gyermekkor kínzó emlékei enyhülhessenek. Hogy a páciens egy ilyen új, elfogadó, az ő igényeire hangolódó, őt megértő helyzetben megélhesse, ő tényleg értékes: megerősödhessen magabiztossága, elkezdhesse önmagát jobban szeretni, s ezen keresztül boldogabb lehessen.
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2021. 4. számában olvasható
Hirdetés
Megrendelem
