Illúziók fogságában

Az illúzióknak fontos szerepe van a fejlődésben – szinte a civilizáció megjelenése óta kísérnek bennünket. Illúziókkal vagyunk körülvéve, alakítanak minket és mi is alakítjuk őket.

A párkapcsolatokról beszélni kicsit olyan, mint a fociról: mindenki ért hozzá, de csak kevesen játsszák jól.

Segítenek élni, túlélni, átélni és megélni az életet, hitet, reményt adnak a mindennapokban. Ugyanakkor azonban torzítják az önmagunkról és világunkról kialakított képet.

Természetesen előbb-utóbb a párkapcsolatban is megjelenik az illúzió, gondoljunk csak a hercegre és a fehér lóra. Ez az idealizáció a gyermekkor egyik legmeghatározóbb üzenete. Egy darabig tartja is magát ez a mese, azonban az idő múlásával a gyerekek – ifjúvá válva, a realitás talajára lépve – hamar megszabadulnak tőle. Ám vannak olyan illúziók, amelyek velünk maradnak, és később megkeserítik a párkapcsolatok mindennapjait.

Az illúziót hétköznapi szóhasználattal akár vágyakozásnak vagy álmodozásnak is nevezhetjük: olyan célokat fogalmazunk meg, amelyek valamilyen vágyott eszményképként jelennek meg. Úgy gondolom, hogy az álmodozás önmagában nem veszélyes dolog – azzá csak akkor válhat, ha az egyensúly felbomlik, és a realitást különböző okok miatt a vágyakozás irreális túlsúlya váltja fel.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2021. 4. számában olvasható