„Egyedül maradtam - és most boldogabb vagyok”
Egy idős férj elhunyta után hasonló korú özvegye furcsa metamorfózison ment keresztül: az ejtőernyős tandemugrás lett az új szenvedélye. „Mennyire megváltozott!” – mondták a környezetében élők, holott a hölgy nem változott semmit, csak végre azt tehette, amit mindig is szeretett volna.
Milyen folyamatok vezetnek el ahhoz, amikor a hosszú együttlét utáni szakítást, válást vagy a szeretett fél elvesztését követően drasztikus – pozitív – változás tapasztalható az egyedül maradók életvitelében? Felmerül a kérdés: vajon mennyire éltek gondtalannak nevezhető kapcsolatban, ha ez a viselkedés meg tud jelenni?
Sokszor csak a különválás után rajzolódik ki igazán a felek számára, milyen kapcsolatban is éltek sokáig. Lassan kitisztul minden, és elindulhat az a folyamat, amelyben visszanyerik személyes egyensúlyukat. Ha pedig elemeire bontjuk ezt az összetett szót, gyönyörűen kirajzolódik az a pszichológiai állapot, amely a felek viszonyát jellemezte. A kapcsolat végével az egyénen megszűnik a súly, s az egyensúlyt nélkülöző kapcsolat megszakadásával helyreáll az emberek önbecsülése. Felismerhetővé válik az elmúlt évek rossz működésmódja és a benne betöltött szerepek... Felvetődik tehát a kérdés: szabad-e boldognak lenni szakítás, a másik fél elvesztése után – vagy eleve determinált a boldogtalanság? Bármilyen veszteség egyensúlyhiányt okoz, amit értelmezhetünk boldogtalanságként is, de ezt az állapotot sokkal jobban kifejezi a boldogság hiánya. A veszteséget mindannyian hasonlóképpen éljük meg, ugyanazokon a szakaszokon megyünk át, amikor egy számunkra fontos személytől kell megválnunk – akár válás, akár annak halála okán. A gyász stádiumai mindenkire egyaránt vonatkoznak, s csak a gyászév elteltével tud eljönni az építkezés ideje – téglánként építünk fel egy új várat, melyben aztán boldogan tudunk élni. Egyensúlyban.
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2021. 5. számában olvasható
Megrendelem