Gyakorlati útmutató szülőknek
MIPSZICSKE – Ajándékozzunk! De hogyan?
Az ünnepek közeledtével a legtöbben azon gondolkodunk, milyen ajándékkal lepjük meg szeretteinket. Tervezgetünk, kalkulálunk – egyszóval előre készülünk rá. Úgy tűnik, minden adott ahhoz, hogy varázslatos hangulatba kerüljünk.
Vannak szülők, akik elhalmozzák ajándékokkal a gyerekeiket, és vannak, akik szigorúbban állnak a kérdéshez, korlátozzák az ajándékok számát, vagy akár karácsonykor is a célszerűség, a hasznosság figyelembevételével választanak. Még az is előfordulhat, hogy a nagyobb gyermek maga veszi meg a saját ajándékát, amit a szülők kifizetnek. Racionálisan azt gondolhatjuk, hogy ez mindenkinek „nyertes” helyzet, hiszen a gyerek is megkapja, amit szeretne, a szülő is elégedett lehet, mert nem nyúlt mellé az ajándék kiválasztásával. Manapság népszerű az az elgondolás is, hogy a környezettudatosság jegyében a csomagolás – sokszor akár az ajándék is – elmarad, ilyenkor magát az érzést tekintjük ajándéknak, azt, hogy teszünk valamit a bolygónkért. Az óriási tömeg, a nagy forgalom, a karácsonnyal kapcsolatos elüzletiesedett hozzáállás érthető módon sok embert frusztrál, sokan hajlamossá válnak arra, hogy inkább lemondjanak az ajándékozásról.
Ahány ház, annyi szokás – és talán mindegyik a maga módján rendben van, ha a család tagjai ebben érzik jól magukat. Mégis érdemes megvizsgálni és átgondolni, hogy tulajdonképpen mit is takar az ajándékozás pszichológiája.
Az ajándékozás jelenségét már régóta vizsgálják a pszichológusok, antropológusok, közgazdászok és marketingszakemberek. Mindezek alapján megállapítható, hogy az ajándékozás meglepően összetett és fontos része az emberi kapcsolatoknak: segít meghatározni ezeket és erősíti a családi és baráti kötelékeket.... Gyermekek esetében még inkább ki kell emelnünk, hogy a szülő részéről a kapcsolat erősségének, fontosságának kifejezése lehet az ajándékozás és a megfelelő ajándék kiválasztása. A gyermekeinket megajándékozni talán az egyik legcsodálatosabb érzés a világon, hiszen ez is feltétel nélküli szeretetünk kifejezőeszköze lehet.
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2021. 6. számában olvasható
MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA ONLINE MAGAZIN 2025/3
A MiPszi 2023-tól negyedéves lappá
válik.
Előfizetőink hűségét
és kitartását azzal szeretnénk megköszönni, hogy jövőre számukra továbbra is a megszokott
990 Ft-os áron
fogjuk biztosítani a lapot.
Az előfizetés a következő lapszámokat tartalmazza: 2023 – 1. lapszám, 2023 – 2. lapszám, 2023 – 3. lapszám, 2023 – 4. lapszám
KÖVETKEZŐ SZÁM MEGJELENÉSE: 2023.02.22.
BEFIZETÉSI HATÁRIDŐ: 2023.02.13.
[elementor-template id="770"]
Előfizetek
