Stigmatizáció az iskolában

Már javában tart az őszi félév, ám sosem késő arról beszélni, milyen hatások várják a gyerekeket az iskolai közösségekben, mit jelent, ha valaki valamilyen magatartási zavarral érkezik az osztályba, és minderre milyen válaszai lehetnek egy nevelőnek, tanárnak. A témáról egy név nélkül nyilatkozó általános iskolai tanítóval beszélgettünk.

Mióta tanít?

Tizenhét éve vagyok a pályán, és ez idő alatt mindig kisiskolásokkal foglalkoztam.

Az elmúlt évek során milyen gyakran fordult elő az osztályaiban magatartási zavarral küzdő gyermek?

Minden osztályban előfordult legalább egy ilyen kisdiák. Van, akinél már az óvodában diagnosztizálnak valamilyen magatartászavart, így érkezik az iskolába, és van, akinél csak az iskolai évek alatt kerül felszínre – általában első vagy második osztályban –, ha van valamilyen probléma, atipikus viselkedési forma. Előfordul, hogy a tanár javaslatára, pedagógiai véleményére ezt felülvizsgálják; a legjobb, ha a szülő is együttműködő. Előfordult már, hogy a gyerek évekig vitte ezt tovább mindenféle kezelés nélkül, és persze olyan is akad, akinél a gyógyszeres kezelés az indokolt.

Hirdetés

Tapasztalatai szerint melyik a leggyakoribb viselkedési zavar?

Egyértelműen az ADHD.

Hogyan viszonyul ehhez a többi gyerek?

Szerintem manapság a gyerekek nagyon jól tudnak ehhez alkalmazkodni, talán azért, mert egyre többen érintettek. Ha valamilyen közjáték történik az órán egy ilyen társukkal, akkor is tudnak a feladatra koncentrálni.

Mi bizonyult a legjobb stratégiának a helyzet kezelésében?

Közhelyesen hangzik, de a türelem és az empátia a legfontosabb – nekem mint pedagógusnak mindig így kell fordulnom egy viselkedési zavarral küzdő gyermek felé. Az osztálytársakkal pedig nagyon fontos sokat és őszintén beszélgetni effajta témákról az első pillanattól kezdve. Úgy látom egyébként, hogy a tíz évvel korábbi helyzethez képest jelentős és pozitív változás történt a 6–8 éves gyerekek hozzáállásában: életük részévé vált, hogy vannak ilyen osztálytársaik, sokkal természetesebben kezelik a helyzetet, kifejezetten együttműködőek.

Visszatérve a gyerekekhez: mi a leggyakoribb stigma, amit egymásra aggatnak?

Többnyire készségbeli dolgokat dörgölnek egymás orra alá: te nem focizol olyan jól, mint én, nem mászol olyan ügyesen kötélre, stb. Ez oda-vissza megy az osztályon belül, és sokszor egyáltalán nem ér el kritikus szintet. De sajnos olyan is történt már a praxisomban, hogy egy harmadikos osztályban az egyik kislány többeket megfélemlített. Nem fizikailag, hanem lelkileg, fiúkat-lányokat vegyesen, de csak olyanokat, akik gyengébbek voltak nála.

Mi tud tenni ilyenkor a pedagógus, milyen eszközei vannak például a bullyinggal szemben?

Igyekszem határozottan, már csírájában elfojtani az ilyen viselkedést, és ez általában sikerül is. Gyorsan kell lépni; én igazából a beszélgetésekben, a kibeszélésben hiszek. Az említett esetben azonban be kellett vonnom pszichológust és gyermekvédelemmel foglalkozó szakembert is. De fontos lehet egy erre a témára fókuszáló speciális szülői értekezlet is.