Egy budapesti bevásárlóközpontban egy átlagos hétfői napon a megkérdezettek 75%-a érezte magát stresszesnek a saját bevallása szerint az elmúlt hónap során. Egyharmaduknál ez magas szintűnek volt tekinthető. Talán már köztudott, hogy a tartósan fennálló stressz különböző szervi elváltozásokhoz vezethet, mint például szív- és érrendszeri betegségek, elhízás, cukorbetegség és különböző daganatos megbetegedések. De hogyan is hat a stressz a szervezetünkre?

Nem kell tudatosan érzékelhető fizikai tüneteket okoznia ahhoz, hogy kedvezőtlen hatásai egy idő után megmutatkozzanak, ráadásul az életmódbeli összetevőket sem lehet egymástól függetlenül kezelni. A tartósan stresszel teli, folyamatos rohanásban felgyülemlő feladatok közepette és időhiányban élő ember sokkal kisebb eséllyel sportol eleget, étkezik egészségesen és alszik legalább napi 7–9 órát, így a stressz indirekt módon is kedvezőtlen hatást gyakorol a szervezetre. Fontos tudni azonban, hogy stresszhatás alatt számtalan fiziológiai folyamat is végbemegy, hormonok áradnak ki, amelyek számos változást idéznek elő testünk működésében. Ezek a változások fontos célt is szolgálhatnak, hiszen a stresszreakció felkészít bennünket egy veszélyhelyzet legyőzésére, ám manapság a legtöbb stresszt előidéző helyzetben nincs szükség se fizikai harcra, se menekülésre. A dugóban ülve, az idő múlásán bosszankodva ugyanúgy nem találunk kiutat szervezetünk vészhelyzetre felkészült állapotából, mint a kígyózó kocsisorból. A felszabadított energiát nem használjuk fel a „veszély” elhárítására, hiszen igazából nincs mi elől elmenekülni.

A kutatások szerint ahhoz, hogy a stressz krónikus betegségekhez vezessen, hosszú távon folyamatosan ott kell lennie az életünkben. Ehhez, úgy tűnik, nem elég a sok kisebb stresszhatás összeadódása. A rövid epizódok feldúlhatnak, kellemetlenek, és lefárasztják a szervezetet, mégsem tűnnek elégnek ahhoz, hogy megmagyarázzák a számos stressz által okozott megbetegedést. Vizsgálatok igazolták, hogy sokan ebben a fiziológiailag felfokozott állapotban maradnak olyan helyzetekben is, amikor nincs meghatározható, stresszreakciót kiváltó ok. Mégis mi lehet ilyenkor a háttérben?

Ennek a kérdésnek a megfejtésén dolgozott a neves holland kutató, Jos Brosschot és csapata az elmúlt évtizedben. 2018-ra kidolgozták az általános biztonságérzet hiányából fakadó stresszelméletet (Generalized Unsafety Theory of Stress), ami teljesen új szemszögből tekint erre a területre. Kiindulási pontjuk az a feltételezés, miszerint a stresszreakció nem külső hatásra aktiválódó folyamat, hanem alapjáraton folyamatosan aktiválva van, és az agy bizonyos helyzetekben csupán átmenetileg gátolja a működését. Felvetették, hogy mi van akkor, ha minden ember veszélyre felkészült állapotban születik, majd életünk első éveiben megtanuljuk, milyen körülmények között érezhetjük magunkat biztonságban. Azokban a helyzetekben, ahol az agyunk talál bizonyítékot a környezetünk biztonságosságára, átmenetileg blokkolja a stresszreakciót, ám amint ezek a biztonságra utaló jelek eltűnnek, egyből automatikusan felszabadul a gát, és szervezetünket ismét elönti a stressz. Ez a teória sok olyan helyzetre ad magyarázatot, amiről a kutatók már korábban tudták, hogy krónikus stresszt okoz, de nem értették pontosan, miért. Ilyen például a magány, a természettől távoli életmód vagy a krónikus betegségekkel való együttélés.

A kutatócsoport koncepciója szerint három alapvető területen alakulhat ki könnyedén az általános biztonságérzet hiánya, ezek pedig: a szociális, a fizikai környezet, valamint szervezetünk belső környezete. Ha ebből a három területből valamelyikben nem optimális a közeg, az agy abbahagyhatja a stresszfolyamat gátlását, és tartósan ránk szabadítja a stresszt. Nem optimális szociális környezet akkor alakulhat ki, ha kapcsolataink mennyisége vagy minősége nem kielégítő, hiszen természetünkből adódóan egy csoport részeként érezzük magunkat biztonságban. Fizikai környezetünkben számos tényező jelenthet biztonságot: ilyen a természet jelenléte és az érzékszervekkel jól bemérhető környék (beláthatóság és tiszta hallás). A városi környezet folyamatos zaja, beláthatatlan tömege és magasan fölénk tornyosuló épületei útjában állnak érzékszerveink ősi, veszélyt pásztázó funkciójának. Belső környezetünk akkor optimális, ha elég fittek és mentálisan, illetve fizikailag is egészségesek vagyunk ahhoz, hogy szükség esetén elmeneküljünk.

Egyre többen magunkra ismerhetünk egy vagy több fent említett szituációban. A lakosság jelentős része városi környezetben él, ahol folyamatos a zaj és a természet hiánya. Társadalmunk a modern technológia megjelenésével egyre jobban elmagányosodik, romlik a kapcsolatok minősége, ráadásul sokan nem vagyunk fizikailag elég fitt formában sem. Persze ez a fajta stressz a legritkább esetben tudatosul az emberben, hiszen az erőssége nem feltétlenül éri el a tudatosan érzékelhető szintet, másrészt tartósságából adódóan az érzést már természetes állapotként észleljük.

Első hallásra úgy tűnhet, nincs sok ráhatásunk a legtöbb felsorolt tényezőre, de ügyelhetünk arra, hogy nagyobb tudatosságot vigyünk a mindennapjainkba. Kulcsfontosságú, hogy tisztában legyünk vele, milyen helyzetek okoznak számunkra feszültséget, és milyen körülmények között érezzük magunkat biztonságban. Társas kapcsolataink is a mi kezünkben vannak, töltsünk minőségi időt szeretteinkkel. Ha tehetjük, hétvégente menjünk kirándulni, vagy látogassunk el egy közeli parkba. Adjunk az érzékszerveinknek egypár óra nyugalmat a városi zsongásból. Törekedjünk az egészséges életmódra, és végül, de nem utolsósorban vállaljunk felelősséget saját magunkért. Fizikai és mentális jóllétünk sokkal nagyobb hányada van a mi kezünkben, mint gondolnánk. Vegyük észre, mi az, ami a saját befolyásunk alatt áll. Mindeközben legyünk magunkkal kedvesek, mert mindannyian megérdemeljük a szeretetet és a gondoskodást, amit elsődlegesen saját magunknak tudunk megadni.

Bognár Dóra – egészségpszichológus (MSc), DayMed Kft.